A vállalat hosszú távú sikerének és a fogyasztókkal kialakított jó kapcsolatának alapját a társaság által gyártott és forgalmazott sörmárkák jelentik. A márkaépítés olyan befektetés, amelynek révén hosszú távon fenntartható versenyelőnyhöz juthat a vállalat. Elsődleges szempont a fogyasztók igényeinek kielégítése, illetve a márkák vezető pozícióba emelése a piacon.
A vállalat hitvallása, hogy az ütőképes márkák felépítése olyan tevékenység, amellyel tartozik a bizalmukat belé fektető részvényeseknek éppúgy, mint a fogyasztóknak. Erős márkákat csak a fogyasztói szokások szem előtt tartásával lehet építeni. Éppen ezért arra törekszik, hogy a fogyasztó és a termék találkozását emlékezetessé tegye, hiszen így alakulhat ki a kapcsolat. Kiemelt kapcsolódási pont éppen ezért a fogyasztás vagy vásárlás helye és az időpontja. Ezekre a pontokra kiemelt figyelmet fordít annak érdekében, hogy a kapcsolat létrejöjjön és az tartós is maradjon.
A Borsodi Sörgyár Kft. vezető márkája a Borsodi, amely az ország legkedveltebb söre.* Az évek óta folyamatos innovációnak köszönhetően hagyományos ízvilága mellett frissülő, megújuló márkaképpel szólítja meg immár a huszonéves korosztályt is. A Borsodi sörcsalád a különlegességek kedvelőinek is kínál alternatívát: a magasabb alkoholtartalmú Borsodi Bivaly, vagy a különleges színű Borostyán.
A vállalat legfontosabb licensz márkái a Stella Artois és a Beck’s, továbbá a Löwenbrau és a Spaten, valamint specialitásai a Leffe, a Hoegaarden és a LöwenWeisse sokrétű választékot kínálnak a fogyasztóknak. A Stella Artois, amely több mint 80 országban vásárolható meg, a világ öt legkedveltebb söre között van, a Beck's pedig, amelyet 125 országban fogyasztanak, Németország első számú export söre.
A helyi és licensz márkák kombinációjával kialakult ízválasztékban minden fogyasztó megtalálhatja a számára leginkább megfelelő sört.
*2009-ben Magyarországon a Borsodi Sör volt a legnagyobb mennyiségben értékesített sör az ACNielsen Piackutató Kft. kiskereskedelmi és vendéglátó-ipari index adatai alapján.